Közérthető mese tudományról, vallásról és  hitről  -  vagy az egyikben, vagy a másikban.

Biztos mindenki találkozott már hívővel, a paletta mindkét oldaláról. Buzgó szkeptikusokkal, akik csakis a Tudományos Módszert, és a megcáfolhatatlan Tényeket hajlandóak elfogadni;  és "ezoterikus arcokkal', vagy épp megelégedett vallásgyakorlókkal (vallástól függetlenül), akik hajlandóak számszerű bizonyíték nélkül is megbízni tételekben. 

Biztos mindenki találkozott már konfliktussal a két eltérő típus között. Végtelenbe nyúló, sehová nem vezető vitákkal, ahol senki nem győz meg senkit semmiről, senki nem enged egy milimétert sem az álláspontjából, és senkit nem is érdekel, amit a másik fél mondani próbál. Olyan vitás helyzettel, amikor az egyik fél (képviselt oldaltól függetlenül) nem tiszteli a másikat. Vagy olyannal, amikor kettőből kettő veti meg a másik nézetét.

De miért is kellene választani vallás és tudomány között? Rengeteg kérdés van, amit ez a film felvethet, és biztos, hogy ez is ott motoszkál közöttük. Miért kell kibékíthetetlen ellentétnek feszülnie a két felfogás között? Tényleg van kibékíthetetlen ellentét, vagy csak egyesek ragaszkodnak hozzá, hogy úgy tegyenek?

Ez az a film, amit ha egyszer megnézel, nem akarod újra. DE egyszer megéri. Nem a legakciódúsabb, nem leszel tőle odáig-meg vissza, mégis elgondolkodtat. Hagy maga után valamit, ami túlmutat a történeten. A sztori a maga egyszerűségében nem is kell többre, mint hogy alkalmat adjon bizonyos gondolatok kimondására. 

Így tehát a történetről, röviden: Egy genetikus doktorandusz (Ian) a szem evolúcióját kutatja egy világban, ahol az írisz-ellenőrzés a legújabb feltörekvő "iparág".  Ő csak és kizárólag a tudományban hisz, és agresszívan elvet minden "képzelgést" arról, ami kívül áll a tudományos felfogás legszűkebben és legvaskalaposabban értelmezett világképén. Ennek ellenére beleszeret egy lányba (Sofi), aki 100%-osan spirituális beállítottságú, intellektuálisan eléggé egyszerű, ÉS nagyon különleges a szeme.

Ian valamiért azt látja a kutatásai céljának, hogy általuk cáfolja meg mindennemű transzcendencia létezését.  Sofi türelmesen és hiába próbálja rávezetni, hogy nincs mitől félnie akkor sem, ha vannak dolgok, amik az ember fölött állnak. Amiket nem képes megérteni, vagy megmagyarázni.

Ian és kutatótársa, Karen épp aznap ér el tudományos áttörést, aminek estéjén Sofi brutális balesetben meghal. A következő években Ian és Karen elsöprő sikert aratnak, tudományos karrierjük, és látszólag magánéletük is az egekben szárnyal. Valójában Ian boldogtalan, sosem sikerül egészen túljutnia Sofin.

Villámcsapásként, sokként, földbedöngölő, nagybetűs Iszonyatként éri, amikor nem csak hogy tudományos bizonyítékok kezdenek felbukkanni rá, éppen a számára szentséges íriszkutatás által, hogy reinkarnáció létezhet... de még az is lehet, hogy megtalálhatja a reinkarnálódott Sofit.

És az értelmezésről, mélyebben: Nem véletlenül neveztem már kezdettől Hívőnek mindkét oldalt. Ebben a filmben ugyanis mindkét esetben hívőkről van szó. Semmi sem mutatja szebben, mint hogy Ian azt a viselkedésmódot produkálja, amint saját világfelfogása a megcáfolás veszélyébe kerül, amit olyannyira kárhoztatott Sofiban, a vallás megszemélyesítőjében.

Mert Ian gyereknek titulálja Sofit, aki fél szembenézni a realitással, és ezért tündérmesékkel kábítja magát. Ezzel szemben Sofi azt mondja, Ian az, aki egyelőre fél kilépni az árnyékából, és ezért ragaszkodik a számára biztonságérzetet adó, merev dogmákhoz. Lássuk meg, hogy mindkét részről a félelem a kulcsszó. 

Szímbólumok garmadát lelhetjük föl a történetben, ha figyelünk. Sofi, a vallás megszemélyesítője épp a tudományos áttörés napján hal meg, mntha maga a felfedezés gyilkolná meg azt, amit képvisel (nem mintha a karakter megingana a hitében, ilyesmiről nincsen szó). Ugyanakkor Ian épp a szem kutatása által igyekszik megcáfolni, hogy transzcendencia, lélek, stb létezne.  A szemek sugallják előbb azt, hogy igaza lehet, majd azt, hogy talán mégsincsen. Épp a szem, tehát "a lélek tükre". A sokrétű szimbolika része lehet az is, hogy Sofit éppen így hívják. Szófia, a Bölcsesség. Sofi, bár a figura nem egy különösebben szofisztikált teremtés (ELNÉZÉST a kihagyhatatlan szójátékért), azt az álláspontot képviseli, amit talán a film egyetlen állásfoglalásának tekinthetünk a tárgyalt ellentét felett. Méghozzá, hogy vallásnak és tudománynak, vagy ha úgy tetszik, hitnek és hitnek nem kell szükségszerűen kizárnia egymást. Sofi sosem beszél a tudomány ellen, ő csak annyit mond, hogy az sem minden. Ebben a szembenállásban egyedül Ian az, aki még a "lélek" szót is káromodásnak tekinti.

És minthogy Sofit, legalábbis a korábbi formájában elvesztettük, a halála után Ian veszi át a szerepét, abban a tekintetben, hogy összebékítse a két világnézetet. Önmagában. Sofi keresése, világképének megingása, a reinkarnáció lehetőségének elfogadása mind egy-egy lépés a hosszú úton, hogy maga mögött hagyja az önmaga számára felálltott korlátokat, a gyászt, a boldogtalanságot, és a félelmeket, amik elől a tudományba menekült. 

Összegzés: A film, az én olvasatomban, egyáltalán nem foglal állást egyik oldal mellett sem. Hisz épp a hasonlóságokat próbálja meg kidomborítani a két látásmód között, ahelyett hogy az eltérésekre koncentrálna. Ami egy meglehetősen sajátos, már-már ritka szemlélet.

Értékes vonása tobábbá, hogy a vakfanatizmus jelenségét, a standardtól eltérően nem a vallásos, hanem a tudományos oldalról ábrázolja. Mivel mindkét esetben Hitről van szó, teljesen természetes, hogy ez mindkét oldalról lehetséges. A közhelyek mégis gyakrabban szólnak a vallásos oldalról, mint a tudományosról. A film e választás által egyszerűen a szokatlanabb megoldást választja. Ian fejlődése által pedig bebizonyítja, hogy a megbékélést éppúgy elhozhatja az egyik, mint a másik világlátás embere. Ezáltal teljesedik ki az alkotók semlegessége.